Korszerű, minden igényt kielégítő honlapok meglepően alacsony áron.

Az ország összes polgármesterét elérheti. Pályázatok kötelező nyilvánosságát is biztosítjuk.

Teljesítse könnyedén az elektronikus információsza-badság törvényt! Olcsón, jól, egyszerűen!

A hétköznapi életet segítő, közhasznú híreket nemcsak olvasni érdemes, de fel is teheti honlapjára.




Gáttalanul árad a Római-parti gát körüli vita

Szeptember végén megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről a Fővárosi Közgyűlés. Ráadásul a főpolgármester szerint "hazudnak a népnek" azok, akik a tervezet ellen vannak. Az MSZP ezzel szemben úgy látja, hiába szavazza meg "agyatlan zombi módjára" a fideszes többség a Garancsi-gát terveit, már látszik, hogy Óbuda vezetése sem akarja azt.


Megerősítette korábbi döntését a római-parti védműről szeptemberi utolsó ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A testület nem támogatta a Lányi András író, filozófus által készítetett, a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmére vonatkozó, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslatot, és kimondta azt is, hogy változatlanul fenntartja a korábbi, a part menti nyomvonalat támogató határozatát.

A testület támogatta Bús Balázs III. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) azon módosító javaslatát, amely szerint a közgyűlés - a korábbi döntés fenntartása mellett - megbízza a tervezőt tanulmányterv elkészítésével, amelyben megvizsgálja egy harmadik, a római-parti telkek határában álló kerítések nyomvonalában haladó parti gát lehetőségét. Erről a testület 19 igennel, 1 nem szavazat ellenében és 10 tartózkodás mellett döntött.

A közgyűlés - miután előterjesztője visszavonta - nem döntött arról a javaslatról, amely azt célozta: bizottság vizsgálja meg azt, hogy "az adott témakörben - a törvényi moratórium lejártát követően - indokoltnak és szükségesnek tartja-e fővárosi szintű helyi népszavazás kezdeményezését". Az előterjesztő Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes közölte, a javaslat visszavonását azért kezdeményezte, hogy az ügyben várják meg a Kúria döntését.

Hazudnak a népnek

Tarlós István főpolgármester azt hangsúlyozta: semmi egyebet nem akar, mint megoldani a 25 éve megoldatlan problémát. A főpolgármester a vita során szakértői anyagokból, véleményekből is idézett, és elmondta: a Lányi-féle javaslattal szemben legalább öt dokumentum áll szemben. Kitért arra is, hogy az ügyben "hazudnak a népnek" azok, akik korábban a part menti nyomvonalon egy sokkal hosszabb védművet szavaztak meg.

A főpolgármester azt tartja fontosnak a csillaghegyi-öblözet árvízvédelménél, hogy minél hamarabb megépüljön a védmű, valamint a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetven hektáros terület ne maradjon védelem nélkül. Kijelentette, nem normális dolog szándékosan kitenni az árvíznek hetven hektárt, amelyen körülbelül 40 milliárd forintos "értéktömeg" van.

Az Együtt és a Párbeszéd népszavazási kezdeményezése kapcsán a főpolgármester azt mondta, ha azt "a Kúria átengedi, úgyis lesz népszavazás, ha akarjuk, ha nem". Kitért arra is, hogy egy, az ügyben megtartandó budapesti szintű népszavazás érvényességéhez legalább 700 ezer ember voksolása lenne szükséges. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson 600 ezren vettek részt.

Agyatlan zombi módjára szavaznak

Az MSZP szerint nem kell vízügyi mérnöknek lenni annak belátásához, hogy az új gát annál biztonságosabb lesz, minél távolabb kerül a parttól. "Hiába szavazza meg agyatlan zombi módjára a fideszes többség a Garancsi-gát terveit, már látszik, hogy Óbuda vezetése sem akarja" azt – mondta Horváth Csaba, a szocialisták képviselője. Hozzátette, egy közvélemény-kutatás alapján a helyieknek mindössze 16 százaléka ért azzal egyet.

Az LMP úgy gondolja, hogy mindaddig nem szabad megkezdeni a Római-part árvízvédelmének fejlesztését, amíg tudományosan nincs alátámasztva az új gát nyomvonala. Csárdi Antal, az ellenzéki párt képviselője úgy fogalmazott, a városvezetés különböző csúsztatásokkal próbálja elkerülni olyan alternatívák kidolgozását, amelyek után egy hétköznapi ember is el tudná dönteni, melyik nyomvonal lenne a leghelyesebb.

A Magyar Liberális Párt arra szólította fel a fővárosi közgyűlést, hogy dolgozzanak ki egy átfogó árvízvédelmi stratégiát. Szabadai Viktor választmányi elnök úgy fogalmazott: a fővárosi közgyűlési ülés során világossá vált, hogy a főpolgármester "a gátja annak, hogy értelmes vita alakulhasson ki" az ügyben. Amikor a főpolgármester tavasszal bemutatta saját koncepcióját, akkor az eseményre nem hívott meg más véleményen lévőket.

Karácsony Gergely (Párbeszéd), a XIV. kerület polgármestere azt mondta, a legjobb megoldás talán az lenne, ha a mostani fővédvonal megerősítése mellett egy kiegészítő gátat is építenének a Bús Balázs által felvetett módon. Tokody Marcell (Jobbik) elmondta, a kérdésben nem lehet felelősségteljes döntést hozni, mert elmaradtak a megfelelő szakmai, lakossági vitafórumok, amelyeket minél hamarabb pótolni kellene.

Zsidó értelmiségiek és a gettó

A főpolgármester korábban az M1 esti műsorában elmondta: a népszavazás kiírásáról szóló esetleges közgyűlési döntést a Kúria írhatja felül. A műsorvezető felidézte, hogy az Egyesület a Római-Partért a Facebook-oldalán olyan bejegyzést tett közzé, amelyben az olvasható: zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Római-parton 70 hektáron élőket. Erre az Együtt úgy reagált, hogy ez a 30-as éveket idéző náci propaganda.

Tarlós kijelentette: amikor hallott az előbbiekről, akkor nála "betelt a pohár". Úgy fogalmazott: biztos benne, hogy a parton kellene a védművet megépíteni, de ha már ezt a "kártyát is bedobják" és rögtön el is kezdték "felpumpálni a dolgot", akkor legyen budapesti népszavazás. A főpolgármester megemlítette: nem tudja megállapítani, hogy "kik és milyen motivációval jöttek elő" az említett "eléggé visszataszító" mondattal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy esetleges budapesti szintű népszavazáson a problémában közvetlenül érintettek abszolút kisebbségbe kerülhetnek. Tarlós István rámutatott arra is: ha a népszavazás úgy dönt, hogy a Nánási út - Királyok útja nyomvonalon húzódjon a védmű, akkor a 70 hektár védelem nélkül marad. Ha ez így lesz, akkor ezért a part menti nyomvonal ellen tiltakozó Lányi Andrásékat fogja utóbb minden erkölcsi felelősség terhelni.

Munkatársunktól/MTI